1. Nincs sok turista: Igaz, mi Barcelona után mentünk Madridba és lehet ezért volt nagy a kontraszt, de alig-alig járkáltak az utcákon mikor megérkeztünk este 8 óra körül. Sok helybéli elmegy nyáron a tengerpartra és talán ezért volt kevesebb a spanyol szó, valamint kevésbé felkapott úti cél, mint Barcelona, vagy más Európai nagyvárosok. Estefelé nagyon kellemes volt sétálgatni a palotánál, szinte olyan volt mintha szellemvárosban járnánk. A Plaza Puerta del Sol az egyetlen kivétel a belvárosban, mintha minden turista itt lézengene és máshova nem is mennének…

Egy apa és a fia. Csak mennek és mennek és mennek. Próbálnak életben maradni és elérni a célt, egy jobb környezetet, ahol talán melegebb az időjárás. Délen.

1. Palau Güell: Ez az Antoni Gaudí remekmű kiesik a legtöbb turista látogatnivaló listából. Miért? Nem tudom, mert az egyik legkellemesebb meglepetés volt Barcelonában. A hétfői napunkon – mivel sok múzeum zárva van – sok szabadidőnk volt. A véletlennek köszönhettük, hogy egy Gaudí épület előtt kötöttunk ki, ahova – ráadásul - diákoknak ingyenes a belépés. Ezzel az épülettel Eusebi Güell bízta meg Gaudí-t, ahogy a parkkal is. Remek belső terei vannak és lélegzetelállító terasza, ami a Casa Mila tetejével vetekszik. Barcelonában minden turista a Gaudí művek után koslat, ebbe az épületbe mégis nagyon kevesen tévednek be. Ha a kellemest össze akarod kötni a hasznossal, ide gyere. Megszabadulsz a tömegtől és közben csodálatos környezetben ismered meg Gaudí stílusát.

1. Ne nyáron menj: Nyáron Barcelona egy populáris desztináció, de vajon érdemes e tényleg ekkor menni? Mivel Barcelona a parton fekszik, remek szél jön napközben a tenger felől, ami még a 30+ fokot is kellemessé tudja tenni. Szóval az időjárás nem lehet kifogás a nyáron. Barcelonába az utóbbi pár évben egyre többen és többen utaznak a nyári időszakban, a turisták száma annyira megnőtt, hogy a Rambla-n át kell verekedned magad a partig, szó szerint. Olyan tömeg tud összegyűlni egyes attrakcióknál, hogy elmegy a kedved az egész turistáskodástól. Talán ezért alakult ki a helyiekben egyfajta utálat a külföldiekkel szemben.

Paul Auster Newarkban született, ott, ahol Ginsberg és Philip Roth is. Én ezt nem tudtam, pedig kedvelem mind a hármukat. Roth természetesen előszeretettel kóboroltatja karaktereit itt, legyen szó akár a zsidó hentes, vagy az ékszerész fiáról. Auster terepe inkább New York. Van is egy filozofikus könyve: New York trilógia. Három egybefüggő történet. Az elsőben a magányos detektívregény író kap egy téves hívást, amiben magándetektívnek szerződtetnék. A harmadik zajgatásra belemegy, miért ne. Egy vallási fanatikust kell megfigyelnie, akit most kiengedtek a sittről. Hogy miért zárták be? A fiát egy teológiai kísérlet miatt teljes sötétségben, elzárva bármilyen emberi hangtól és érintkezéstől tartotta évekig. A Grand Centralon várja az illetőt. Feltűnik, de feltűnik egy hasonmás is. Egy csapzott és egy jól szituált. Melyiket kövesse? Mit akar újra New Yorkban? A trilógia második darabjában egy valódi magándetektív kap megbízást egy rejtélyes alaktól. Megfigyelés megint. A megfigyelt a Waldent olvassa. Nem történik semmi. Semmi értelme, de akkor miért van itt? A harmadik darab egy íróról szól, és annak legjobb gyerekek kori barátjáról, aki egyszer csak eltűnik a színről. Elmélyült olvasást igényű mű ez, sok réteggel, de milyen is legyen egy jó könyv. Nem is akarták először kiadni. Nehezményezték például az első rész befejezését. Pedig!

1. Harry nyara: Harry a nyarát mindig Dursley-éknél tölti, nem telik el úgy nyár, hogy kicsit ne szenvedne a gonosz muglirokonai miatt. Ezúttal Ron megpróbálja felhívni a barátját telefonon… Ron persze életében nem használt még telefont és kiabálva próbálja megértetni Vernon bácsival, hogy Harry-vel szeretne beszélni. Vernon elküldi melegebb éghajlatra.

 - RON – WEASLEY! – Ron úgy üvöltött, mintha ő és Vernon bácsi egy futballpálya két végében állnának. – HARYY – EGYIK – BARÁTJA – VAGYOK – AZ – AZ ISKOLÁBÓL!

Miután Marge néni pórul jár, Harry megszökik a Privet Drive-ról (ahol egyébként, minden este bemutatják Sirius Black-et a mugli TV-ben, mint szökött gyilkost) és az Abszol útra megy, ahol Cornelius Caramel, a mágiaügyi miniszter vár rá. Harry-nek kivesz egy szobát a Foltozott Üstben a nyár utolsó három hetére. Így Harry végre rengeteg időt tölthet el a varázsló világban, a Roxforton kívül. Ahol minden nap megnézhet egy Tűzvillámot a Kviddics a javából szaküzletben és ahol a Florean Fortescue Fagylaltszalonban írhatja a házijait.

A madridi Reina Sofia múzeumot a fényképezős turisták többnyire egy festmény miatt – Picasso: Guernica – keresik fel. Amint kipipálták, többnyire, arrébb is somfordálnak. Jóllehet őriznek itt Julio González és Maruja Mallo festményeket, és mindjárt az „előszobában” Bunuel-t vetítenek: Föld, kenyér nélkül. Néhány teremmel később: Elhagyottak. Amikor beléptem és megpillantottam a falra vetítve, éppen kiderült, hogy a srác, akit El Jaibo megvert, meghalt. A film egyébként úgy ér véget, hogy a gyilkosság szemtanúja (Pedro), egy modern Twist Olivér, aki ki szeretne lépni a bűn őrjítő sodrából, gyilkosság áldozata lesz (a tettes: El Jaibo). Azok pedig, akik felfedezik holtestét, félve attól, hogy talán őket gyanúsítják meg a bűntettel, bedobják őt egy szakadékba. Itt aztán kiderülhet, hogy az analógia sántít: a hányatott sorsú Twist Olivért melegszívű barátok koszorújában hagyja magára az elbeszélő, míg Bunuel nem igazán bízik az emberi jóindulatban, hőse a már említett módon végzi. „A világ sohasem lehet több a világ töredékénél, mert a valóságban benne van az, ami megtörténhetett volna, de nem történt.” – így Paul Auster. Érzésem szerint Bunuel éppen ezt a megtörténhetett-volna-de-nem-történtet akarta lefuttatni, hogy mi történhetett volna Olivérrel, ha nem akad össze jótevőivel.  

1. George Orwell – 1984: Orwell leghíresebb, legsikeresebb könyvét, az 1984-et, 1949-ben adták ki. Ez a disztópia Londonban játszódik, (ami Óceánia része) 1984-ben (ki gondolta volna?). A történet arról szól, hogy Óceánia a Nagy Testvér irányítása alatt van, és háborúban áll a többi földrésszel. A társadalom minden ’egyéne’ (és azért rakom idézőjelbe, mert ebben a társadalomban olyan, hogy egyén nem nagyon van) megfigyelés alatt áll. Minden bevan kamerázva, az ember lakása is, ahol a TV-t nézni KELL! Az újbeszél nyelvet használják, azért hogy kiaknázzák az olyan szavakat, amivel lázadást lehetne szítani, és megszűntessék a kettőséget a nyelvben. Ez alatt azt értem, hogy a jó ellentéte a rossz, már az ő szótárukban nincs jelen, és „nemjót” használnak helyette. Ha mégis ’rossz’ ötletei támadnának egy embernek, arra ott van a Gondolatrendőrség, akik kiszűrik a közembert bizonyos viselkedések alapján, és büntetik őket. A Párt három jelmondata:

A háború: Béke

A szabadság: Szolgaság

A tudatlanság: Erő

 Ebben a társadalomban minden hazugság, azt, hogy háborúban állnak a félelemkeltés miatt hirdetik. Napról-napra változtatják a történelmet, a múltat, úgy, hogy nekik az kedvező legyen, az emberek pedig tudatlanságban élnek. A Truman Show jutott róla eszembe, csak itt nem egy ember él teljesen fogalmatlanul a valóságról, hanem egész társadalmak. Winston Smith cselekvéseit, gondolatait követhetjük, ami persze tele van bonyodalmakkal. Mégis úgy éreztem az olvasása közben, hogy nem a szereplőkön van a hangsúly, hanem a társadalom leírásán. Oktató jellegű történetként is felfoghatjuk, és szerintem érdemes lenne kötelezőolvasmánnyá tenni a gimnazisták számára. 1949-ben George Orwell agyában egy elég sötét jövőkép fogalmazódott meg, ami végül nem valósult meg, bár nagyon sok párhuzamot lehet vonni mai országokkal. Például az, hogy egy párt kezében van a média összes felülete, a sajtó. Vagy az, hogy kitalált ellenségekkel félemlítenek meg embereket. Talán ha többen olvasnák ezt a könyvet, az emberek hamarabb észre vennék az elnyomó hatalmat és sikeresebben küzdenének ellene. Nagy élvezettel olvastam, hiszen az ilyen történetek nyitják fel az ember szemét, jó lett volna irodalom órán foglalkozni vele, annak idején…

1. Tömeg: Sok nagyvárosban jártunk már, de ezt a mennyiségű embert, turistát nyáron még egy helyen sem tapasztaltuk. London, Párizs, Róma meg sem közelíti ilyen téren Barcelonát. Ahol a Rambla-n egy métert nem tudsz menni anélkül, hogy beleütköznél valakibe. Pedig én általában bírom a tömeget, mert kilehet zárni valamilyen szinten, de mikor mozdulni is alig lehet, fojtogató. Ahol a parton egy törölközőnyi hely is alig van estefelé, amikor elméletileg még kevesebben is vannak. Léteznek kivételes helyek persze, ha nem a városközpontban sétálgatsz, nem ütközöl minden lépésnél turistákba. Ilyen helyek: Montjuic, Tibidabo.