Egy apa és a fia. Csak mennek és mennek és mennek. Próbálnak életben maradni és elérni a célt, egy jobb környezetet, ahol talán melegebb az időjárás. Délen.

Nagyjából ezzel össze is foglaltam az egész könyv cselekményét. Persze nem azt akarom mondani, hogy ez egy unalmas könyv. Hanem, próbálok magam is rájönni, hogy a rendkívül kevés esemény mellett mit adott ez a könyv. Olvasás közben mindig letargikusan éreztem magam és nagyon lassan sikerült csak elolvasnom. Azon gondolkoztam közben, hogy én vajon merre tartok, hogy megéri e, és hogy mire várok.

2006-ban jelent meg Cormac McCarthy Az út c. könyve, ami a rákövetkező évben meg is kapta a Pulitzer Prize-t. Sok mindenki szereti, sok mindenki ajánlja, sok jót hallottam róla. Egy poszt-apokaliptikus világban követhetjük végig egy apa és a fia menetelését az úton. Minden szürke és leégett, alig szűrődik át napfény a túlélőkre. Az állatok kihaltak és pontosan nem tudhatjuk hány ember maradt hátra. A két főszereplőnél van egy térkép, aminek a segítségével próbálnak eljutni a partra, délre. De hogy hol vannak pontosan, hova tartanak, nem derül ki a könyv végére sem. Habár, én a lelki szemeim előtt az USA-t láttam és azt, hogy a floridai partokhoz közelednek, de lehet csak belemagyaráztam.

Minimalista könyv. Nem tudom, hogy létezik e ilyen jelző könyvre, de így tudnám legjobban leírni. Egyszerűen ír, kevés részlettel. Nincsenek se fejezetek, se részek a könyvben, az egyetlen tagolás a sorkihagyás, ezzel is a menetelés monotonitását érezteti. Nagyon kevés információt kapunk a könyvben, nem ismerjük meg a Föld, emberiség helyzetének indokait. Nem tudjuk meg a szereplők nevét. Emiatt az elején nagyon nehezen olvastam, kellett egy idő, míg hozzászoktam a stílushoz, mert még életemben nem láttam/olvastam ilyen könyvet. Az olvasása olyan, mint maga a cselekmény, egy hosszú, nehéz séta. Én, személy szerint több információt vártam volna, de értem, hogy az író mit akart ezzel elérni és el is érte nálam. Egzisztenciális kérdések merültek fel bennem, hogy mi fontos az életben és mi nem. A stílusával elérte, hogy én is átéljem a szereplők helyzetét, és elgondolkodjak, hogy hasonló helyzetben nekem mi lenne az első és melyik utat választanám.

Csendes könyv. Lassan folynak a cselekmények. Nem lett a kedvenc könyvem, talán pont emiatt, de biztos, hogy újra olvasom pár év múlva, mert nagy hatása van. A szülő-gyermek kapcsolat kerül ebben a könyvben előtérbe (azt mindig szeretem, ha nincsen fölösleges szerelmi szál, ami a legtöbb sztorival így van, sajnos). Visszaemlékezésekkel ugyan kiderül egy-két háttér információ az eredeti családi állapotról, de egyáltalán nincs meghatározó szerepe. Mit meg nem tenne egy szülő a gyermekéért? E könyv szereplője mindent. A vége felé talán jobban sűrűsödnek az események, így egyáltalán nem egysíkú, kicsúcsosodik a végén és feloldódik (egy kicsit) az a feszültég, ami végigjárja az összes lapot.

Igaz, az elején a könyvnek egy pár oldalon át, azt gondoltam, hogy le fogom rakni és nem olvasom tovább, de megérte a küzdelmet, mert nagyon sok kérdést felvetett bennem. A vége pedig egyszerűen fenomenális, és megdöbbentő, egy igazi csavar. Muszáj elolvasnom még egy könyvét Cormac McCarthy-nak, hogy eldönthessem, hogy zseniális e vagy sem. Nagyon mély érzéseket ad át, ezért ne szégyelld, ha elérzékenyülsz, mert én is könnyes szemekkel olvastam el az utolsó oldalakat.