Paul Auster Newarkban született, ott, ahol Ginsberg és Philip Roth is. Én ezt nem tudtam, pedig kedvelem mind a hármukat. Roth természetesen előszeretettel kóboroltatja karaktereit itt, legyen szó akár a zsidó hentes, vagy az ékszerész fiáról. Auster terepe inkább New York. Van is egy filozofikus könyve: New York trilógia. Három egybefüggő történet. Az elsőben a magányos detektívregény író kap egy téves hívást, amiben magándetektívnek szerződtetnék. A harmadik zajgatásra belemegy, miért ne. Egy vallási fanatikust kell megfigyelnie, akit most kiengedtek a sittről. Hogy miért zárták be? A fiát egy teológiai kísérlet miatt teljes sötétségben, elzárva bármilyen emberi hangtól és érintkezéstől tartotta évekig. A Grand Centralon várja az illetőt. Feltűnik, de feltűnik egy hasonmás is. Egy csapzott és egy jól szituált. Melyiket kövesse? Mit akar újra New Yorkban? A trilógia második darabjában egy valódi magándetektív kap megbízást egy rejtélyes alaktól. Megfigyelés megint. A megfigyelt a Waldent olvassa. Nem történik semmi. Semmi értelme, de akkor miért van itt? A harmadik darab egy íróról szól, és annak legjobb gyerekek kori barátjáról, aki egyszer csak eltűnik a színről. Elmélyült olvasást igényű mű ez, sok réteggel, de milyen is legyen egy jó könyv. Nem is akarták először kiadni. Nehezményezték például az első rész befejezését. Pedig!

Nemrég jelent meg egyébként Austertől egy új regény a 4 3 2 1, ami egy figura életét írja le négy különböző variációban. Auster alapfeltevése az, hogy a „valóságban benne van az, ami megtörténhetett volna, de nem történt”, így Archie Ferguson regénye ezt a valóságot igyekszik reprodukálni. Én személy szerint még nem olvastam, de terveim szerint Dosztojevszkij mellett Austerra szánom az őszt. Novemberben még megjelenik a Leviatán című könyve, aminek Hobbes Leviatánjához lehet köze, a kiadó honlapján azt olvassuk, hogy politikai regény. Persze a Leviatán már nem újdonság, az Európa Kiadónál látott napvilágot, azonban most egy másik kiadó életműsorozatának harmadik darabjaként lesz majd kapható.

Ennek a sorozatnak volt a második darabja a Brooklyni balgaságok, Auster egyik könnyedebb műve, de hazudnánk, ha azt mondanánk, hogy lektűr. Talán nyári, de nem egynyári könyv, van szüzséje, karakterei lehetnének Woody Allené is, de Auster nem viszi ezeket ad absurdum. Nekem persze nagyon szimpatikus volt szinte az összes karakter, az elbeszélő egy volt biztosítóügynök, aki „meghalni ment haza Brooklynba”, és közben találkozik unokaöccsével, aki felhagyva angol irodalom doktori disszertációja írásával szintén New Yorkba jött. Először taxizik, majd egy antikváriumban kezd dolgozni. Végül is ennek a két elveszett embernek a története ez a könyv, de közben szó esik megint a Waldenről, vagy Edgar Allen Poeról is. Kafkáról is van egy sztori, nem mondom el, tessék elolvasni.

Auster egyébként a filmezéssel is szokott kísérletezni, de az egyetlen, amit meg akartam tőle nézni, valahogy nem nyerte el a tetszésemet. Nem néztem végig. (Szegény Márai, kár, hogy nem írta bele a Füveskönyvbe, hogy sose hagyj félbe filmet) Lulu, a hídon; ez a címe, egy jazz szaxofonosról szól, akinek átlövik a tüdejét, így az élet már értelmetlen számára, de egyszer hazafelé menet talál valami amulettet, ami a sötétben kéken világít, és ettől a bigyótól hirtelen szerelembe esik egy harminc évvel fiatalabb lányba.

Ettől függetlenül Auster zseniális író, a Leviatán és a 4 3 2 1 az őszi olvasási repertoárom része, a 21. század kiadó pedig remélhetőleg folytatja az életműsorozatot.