1. George Orwell – 1984: Orwell leghíresebb, legsikeresebb könyvét, az 1984-et, 1949-ben adták ki. Ez a disztópia Londonban játszódik, (ami Óceánia része) 1984-ben (ki gondolta volna?). A történet arról szól, hogy Óceánia a Nagy Testvér irányítása alatt van, és háborúban áll a többi földrésszel. A társadalom minden ’egyéne’ (és azért rakom idézőjelbe, mert ebben a társadalomban olyan, hogy egyén nem nagyon van) megfigyelés alatt áll. Minden bevan kamerázva, az ember lakása is, ahol a TV-t nézni KELL! Az újbeszél nyelvet használják, azért hogy kiaknázzák az olyan szavakat, amivel lázadást lehetne szítani, és megszűntessék a kettőséget a nyelvben. Ez alatt azt értem, hogy a jó ellentéte a rossz, már az ő szótárukban nincs jelen, és „nemjót” használnak helyette. Ha mégis ’rossz’ ötletei támadnának egy embernek, arra ott van a Gondolatrendőrség, akik kiszűrik a közembert bizonyos viselkedések alapján, és büntetik őket. A Párt három jelmondata:

A háború: Béke

A szabadság: Szolgaság

A tudatlanság: Erő

 Ebben a társadalomban minden hazugság, azt, hogy háborúban állnak a félelemkeltés miatt hirdetik. Napról-napra változtatják a történelmet, a múltat, úgy, hogy nekik az kedvező legyen, az emberek pedig tudatlanságban élnek. A Truman Show jutott róla eszembe, csak itt nem egy ember él teljesen fogalmatlanul a valóságról, hanem egész társadalmak. Winston Smith cselekvéseit, gondolatait követhetjük, ami persze tele van bonyodalmakkal. Mégis úgy éreztem az olvasása közben, hogy nem a szereplőkön van a hangsúly, hanem a társadalom leírásán. Oktató jellegű történetként is felfoghatjuk, és szerintem érdemes lenne kötelezőolvasmánnyá tenni a gimnazisták számára. 1949-ben George Orwell agyában egy elég sötét jövőkép fogalmazódott meg, ami végül nem valósult meg, bár nagyon sok párhuzamot lehet vonni mai országokkal. Például az, hogy egy párt kezében van a média összes felülete, a sajtó. Vagy az, hogy kitalált ellenségekkel félemlítenek meg embereket. Talán ha többen olvasnák ezt a könyvet, az emberek hamarabb észre vennék az elnyomó hatalmat és sikeresebben küzdenének ellene. Nagy élvezettel olvastam, hiszen az ilyen történetek nyitják fel az ember szemét, jó lett volna irodalom órán foglalkozni vele, annak idején…

2. Aldous Huxley – Szép új világ: 1932-ben, a két világháború között jelent meg Huxley Szép új világa. Ez a mű talán nem olyan populáris a magyar olvasók között, és nem értem miért. Én azért olvastam el, mert egy klasszikus, és, mert az eugenika nagyon érdekel, és jó olyan műveket olvasni, látni (pl. Gattaca), amik egy kicsit elrettentenek a génmanipulációtól. A 26. században játszódik, Londonban. Ahol az emberek kasztokba vannak osztva: Alfa, Béta, Gamma, Delta és Epszilon. A legfelsőbb kaszt az Alfa, ahol szellemileg a legfejlettebbek vannak, míg az Epszilon tagjai csökkentett képességekkel jönnek a világra. Ez a társadalom boldog, mindenki tudja hol a helye, nem lázadoznak (gyerekkortól kondicionálva vannak), nincs háború. Tudományosan olyan fejlettek, hogy mindenre képesek a genetika szabályozásával, és hipnózissal. Mindenkinek kötelező szómát szednie, ami egy kábítószer, és ami elégedett állapotba kerget. Az emberek életében ez a kábítószer és a szex a legfontosabb (TV-n keresztül is lehet ingereket szerezni). Ám ebben a társadalomban – pont a technológia fejlettsége miatt – eltűnt a család, a vallás, a művészet fogalma. A történetet több egyén szemszögéből ismerhetjük meg. A bonyodalmak ott kezdődnek, mikor egy vadember, John, Amerikából megpróbál beilleszkedni. Egy nagyon nagyhatású történet ez, amiből sokan merítettek ihletet a következő években. Elgondolkodtat arról mi is az értelme az emberiségnek, mi az egyén értelme, és hogyan érhető el a boldogság.

Ez a boldogság és az erény titka (...) hogy az ember szeresse azt, amit úgyis meg kell tennie. Minden kondicionálás célja ez: az emberekkel megszerettessük elkerülhetetlen társadalmi rendeltetésüket.

3. Margaret Atwood – A szolgálólány meséje: A manapság felkapott, Margaret Atwood legolvasottabb könyve: A szolgálólány meséje. 1985-ben adták ki (egy évvel 1984. után, véletlen?). Ebben a disztópikus társadalomban a nők két dologért élnek: a nemzés, és a házimunka ellátása. Gileádban (az USA területén) a jövőben valamikor, ahol nem nagyon születnek gyerekek, mert sokan meddők. Háromféle női lét van ebben a társadalomban: feleségek (kék), szolgálólányok (piros), háziasszonyok (főz, mos, takarít) (zöld). Fredé szemszögéből olvashatjuk a történetet, aki egy szolgálólány a Parancsoknál. (Minden szolgálólány felveszi a ’tulajdonosa’ nevét, a Parancsnok neve Fred és June ezért Fredé mert ő Fred tulajdona.) A Parancsnok felesége, mint minden feleség, nemzésre képtelen, ezért Fredének kell ellátni azt a feladatot, hogy világra hozzon egy gyermeket, ha ezt megvalósítja ('élete értelme'), akkor tovább áll egy másik házhoz. Mindegyik nő rabszolga ebben a világban, egy bizonyos szemszögből. Öngyilkosságra sem képesek, hiszen minden ház úgy van berendezve, hogy a menekülni vágyó ne tudjon végezni magával (nem tudja hova felakasztani magát, szúró-vágó eszköz sem lehet a keze ügyében). Ráadásul minden sarkon van egy Szem, aki beköpi a furcsán viselkedőket. Ez nekem mondjuk egy kicsit orwelli… Sokszor hiányérzetem volt ezzel a könyvvel kapcsolatban, annak ellenére, hogy egy rémisztően ötletes jövőkép, vagy talán pont emiatt, hiszen az alappillérek nagyon jól kivannak dolgozva, de folyton úgy éreztem, hogy ebben a történetben sokkal több van. Ezért érdemes megnézni a sorozat változatát (ugyanez a címe), mert ott sokkal jobban kifejtik, és választ adnak sok eddig megválaszolatlan kérdésre. Összességében egy nagyon összetett mese ez arról, hogy hogyan lehet kihasználni a nőket, hogy mi történik, ha csak férfiak kezében van hatalom, és miért fontos az egyenlőség. Sok nőt inspirál (politikai tevékenységekre) ez a könyv, a mai napig.