Han Kang, egy koreai írónő 2016-ban debütált a magyar könyvpiacon a Növényevő című, nagyhatású könyvével. Idén (konkrétan: ebben a hónapban) a Jelenkor Kiadó megjelentette a második magyarul olvasható könyvét is, a Nemes teremtményeket. Ez a nagyon szép, mondhatni cuki borítású könyv, egy brutálisan őszinte történetet rejt.

1980. májusában, Dél-Korea Kangdzsu városában a diktatúra ellen tüntető diákokra fegyveres katonákat küld a kormány. Ez egy megtörtént esemény, az írónő szülővárosában. De ne tévesszen meg bennünket, hogy ez egy történelmi regény (akkor leraktam volna). Sőt az epilógus és a fordító utószaván kívül, egy nem koreai ember számára, nem derül ki, hogy pontosan mi a történet háttere, hiszen mi, nem vagyunk jártasak a dél-koreai történelemben (a könyv olvasása előtt én nem is hallottam erről az eseményről). A történelmi tényekből kiindulva építi fel a cselekményt, a hangsúlyt az érzelmekre és a következményekre téve.

Hét történetet ismerhetünk meg a tüntetés kapcsán. Az első Tongho története, aki diákként jelen van az első fegyvertámadásnál. Mikor elkezdtem olvasni a könyvet nagyon meglepődtem az írásmód miatt. Tongho én voltam. Vagyis az írónő úgy írta meg mintha az olvasó cselekedne, aki Tongho.

Egyedül maradsz, és leülsz a tornacsarnok lépcsőjére, a kartonpapír fedelű könyvet a térdedre fekteted. A vékony tréningruhán át érzed a betonlépcső hidegét.

Nem emlékszem, hogy olvastam volna ilyen könyvet, amiben így van ’kezelve’ az olvasó. Számomra ez nagyon érzelmessé és néha rémisztővé tette az olvasást. Tongho és a barátja, Csongde a nagy kavalkádban elkerülnek egymás mellől a tömegben, ahol a katonaság szenvtelenül lövöldözik fiatal - szinte gyermek - diákokra. Később, Tongho veszi számba a rengeteg hullát és segíteni, hogy a hozzátartozók megtalálják (vagy inkább ne) szeretteiket. Ebből a fejezetből kiindulva, a többi fejezetben, időben, egyre csak távolodunk a ’kirobbanástól’. A második fejezet már E/1-ben folytatódik, Csongde szemszögéből, aki már halott. A lelke még marad a testénél és innen nézi a halott embertömegek szállítását. Reménykedik, ha lebomlik, és elválik testétől, nővérével újra találkozhat valamilyen módon. A harmadik fejezetben egy szerkesztő életébe tekinthetünk bele, jóval (több évvel) a mészárlások után. Érdekes, hogy még mindig mennyiben befolyásolja az évekkel azelőtti esemény a médiát. Cenzúráznak minden médiumot, ezzel nem engedve azt, hogy a problémákról, múltról beszéljenek az emberek, ami talán egy kis megnyugvást hozna sok év után. A negyedik fejezet egy áldozatról szól, akit kínoztak. Talán ez az egyik legbrutálisabb része a könyvnek, ahol kendőzetlenül leír minden egyes kínzási forma. Beszél arról, hogy a túlélők, még évtizedek után is, sem tudnak élni teljes életet.

Igaz, hogy az ember alapvetően kegyetlen jószág? A kegyetlenség tapasztalata az egyetlen, amiben mint faj, osztozunk? A méltóság pedig, amit annyira fontosnak tartanánk, nem más, mint önbecsapás, hogy feledje azt az igazságot, hogy mindannyian rovarrá, zabáló vadállattá és egy darab hússá alacsonyodhatunk? A megalázottság, a sérültség, a lemészároltság, bizony ez az emberiség sorsa, melynek elkerülhetetlen volta történelemből is kitűnik?

Az ötödik fejezet szintén átvált, arra, hogy az olvasó a szereplő. Ebben az esetben Im kisasszony, aki egy munkáslány és, akit felkérnek, hogy beszéljen az 1980-as eseményekről. A hatodik fejezetben Tongho anyja beszél hozzánk, az olvasóhoz, Tongho-hoz. Mi történt, vele, sok évvel a mészárlás után. Hogyan befolyásolta a család életét a középső fiú halála.

Az epilógus, az írónő, Han Kang szemszögéből van, amiben elmeséli, hogy Tongho családja az ő házukba költözött be miután ők elköltöztek (1980 előtt), mert az apja Szöulban kapott állást. Hangvétele nagyon érzelmes és elgondolkodtató, mi lett volna, ha nem költöznek el? Ő került volna Tongho sorsára. Leírja ’nyomozását’, amiben kideríti, ki is volt Tongho, visszautazva szülőfalujába, Kangdzsu-ba.

Az egyébként rövid könyv, cselekményéből kifolyólag nehezen olvasható. Sokszor leraktam, mert érzelmileg megviselő, de ezzel szemben Han Kang különleges írásmódja miatt gyorsan lehet vele haladni (kisebb megszakításokkal). Annyira egyedi a stílusa, hogy sok könyv közül is kitűnik, nem lehet máshoz hasonlítani.

Örülök, hogy magyarul olvastam el, mert mint kiderül az angol fordítás szerkesztése más. Az angoloknál már a könyv elején kapunk a fordítótól egy információ áradatot a valós történelmi eseményekről. Míg a magyar könyvnél élvezet volt, hogy a történet kibontakozik, így előzetes tudás nélkül az olvasóra van hagyva, hogy kisilabizálja az összefüggéseket (a magyar változatban a könyv végén található meg ez az ’információ áradat’). Emellett, pedig a fejezet címeknél is kap segítséget az angol olvasó, ami szintén túl szájbarágós az én ízlésemnek és örültem, hogy a magyar fordítás hagyott gondolkodni.

Összességében, rövidsége ellenére a Nemes Teremtmények egy nagyon összetett könyv, ami talán többszöri olvasást is igényelhet, hogy minden részlet kibontakozhasson teljesen. Ahogy barátom mondaná: A média érzéketlenné tesz. Talán pont ezért nyer fontosságot egy ilyen könyv olvasása, hogy újra emberként érezzünk. Hogy átérezzük, milyen következményekkel, hatással jár több száz ember lemészárlása.